December a karácsonyi készülődés, az Adventi várakozás időszaka. Az idei évben ez az eddigiektől eltérően történik, de ügyelünk arra, hogy a hagyományok ne szakadjanak meg, és az ünnepre való készülődés hangulata megmaradjon. Elmaradnak azonban a találkozások, és ezzel a közös várakozás, ünneplés öröme.

Advent első vasárnapján kigyulladt a főúton a díszkivilágítás, feldíszítették a karácsonyfát, a betlehem, az adventi koszorú is a helyükre kerültek. Az iskolások az idei évben is feldíszítették a kis fenyőfákat, ezzel is hangulatosabbá téve a főteret.

Ehhez az időszakhoz hozzátartozik az adakozás, a másokon való segítés, az adományok gyűjtése, hogy minden karácsonyfa alá kerülhessen ajándék, amely lehetővé teszi, hogy az ünneplők arcára mosoly kerüljön. Aki teheti, segítsen ebben az évben is, hiszen adni mindig öröm.

20. alkalommal készült az Őszikék nyugdíjas klub és a lakosság a Betlehemi Jászolkiállításra. Már hetekkel ezelőtt gondolatban és tevőlegesen is elkezdték tervezgetni azt az alkotást, amelyet e jeles alkalomra szántak. Sajnos a kiállítás megnyitására, a megszokott ünnepség megtartására nincs lehetőség, de hogy a hagyomány ne szakadjon meg, ezért interneten keresztül tesszük lehetővé az elkészült művek megtekintését.

Köszönöm a szervezőknek, a kiállítóknak, hogy ezzel az internetes kiállítással lehetővé tették, hogy 20. alkalommal is elmondhassuk, hogy "Fölragyog a jászol".

Basky András polgármester

Kérem vigye az egeret a kép fölé további információkért.
Kellemes nézelődést kívánunk a 2020-as alkotások között.